Valami nincs sehol..

A szerző előszava

„Süvítenek napjaink, a forró sortüzek,
- valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jót tevőn,
- s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
- s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,
- minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
- minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: - ha miénk is,
- a boldogságból hiányzik valami.

Jó lakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
- az életedből hiányzik valami.
Hiába vágysz az emberi teljességre,
- mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
- mert az Egészből hiányzik valami.

A Mindenségből hiányzik egy csillag,
- a Mindenségből hiányzik valami.
A Világból hiányzik a mi világunk,
- a Világból hiányzik valami.

Az égboltról hiányzik egy sugár,
- felőlünk hiányzik valami.
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
- talpunk alól hiányzik valami.

Pedig így szólt az ígéret a múltból:
- ,,Valahol! Valamikor! Valami!''
Hitték a bölcsek, hitték a hívők,
- mióta élünk, e hitetést hallani.
De már reánk tört a tudás: - Valami nincs sehol!
- s a mi dolgunk ezt bevallani,
s keresni azt, amit már nem szabad
senkinek elmulasztani.

Újra kell kezdeni mindent,
- minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
- minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
- kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

Újra kezdeni mindent e világon,
- megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
valami, valamikor, valahol...”

Engem mindig nehéz pillanatban fognak meg művek, ezt tapasztalatból mondom... Mindig is egyfajta menedéket, vigaszt nyújtottak számomra a sötét, néha hideg, és érzéketlen való világ elől. Sokan talán furcsán néznek, most, írásomat olvasva.. Nekem személyes tapasztalatom. A Harry Potter könyv is ott porosodott egy évig a polcomon, csak egyszer vettem le, mikor megkaptam, majd visszatettem, mondván ez csupa zagyvaság, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogom én bújni, nem hogy tovább írást fogok hozzá készíteni. Különös, nem de bár? régen utáltam olvasni, most pedig? Most pedig egy menedék, ahova bármikor visszatérhetek, biztonságot nyújt.
Az elmúlt időszakban egyre inkább kívülállóként, kissé pszichológiai alapon kezdek tekinteni az olvasmányaimra. A Harry Potter ebből a szempontból roppant érdekes, szerintem. Rowling nagyon is a hétköznapokra épít, csak a gondolatokat teljesen mesei formába öltözteti, de ha mélyebben belefolyunk, akkor láthatjuk, hogy bizony több rejlik ott, mint gondolnánk, csupán a sorok közt kell olvasni.
Rowling regényében ugyanúgy megtalálható a rasszizmus, származás alapján való megkülönböztetés. Aranyvérűség, milyen sokat jelent egyes varázslók körében! Milyen mértékbe visszaszorítják a többi ember személyét. A magukat felsőbbrendűknek tartottak körében a mugliszármazásuakat nem egyszerűen elítélik, anélkül, hogy megismernék őket, hanem üldözik őket, elakarják pusztítani. Nem tekintenek rájuk többként, mint egy egyszerű korcsra, akinek nem számít a belseje csak a származása. De tehet arról az ember hogy minek, kinek született? Nem, és nem számít az sem, hogy az a személy milyen értékes szellemileg, vagy érzelmi szempontból. ez ugyanolyan, mint (főleg) Németországban Adolf Hitler uralma alatti megrögzött zsidóüldözés... Tehet arról az ember, hogy minek született? Számít az, hogy zsidó katolikus, buddhista, vagy protestáns, teszem én azt! Ha nem tudnád, hogy az egyik legjobb barátod félig roma, és kiderülne, akkor megszakítanál vele minden kapcsolatot. nem választhatjuk meg, hogy kinek, és hova születünk, kik az őseink? Nem. Mi emberek mind különbözünk valamiben egymástól, legyen az külső, vagy belső tulajdonság, de nem vagyunk egyformák, és ez így szép. Mert különben nem lennénk többek egy járó, evő-ivó, gondolkodó érzelem nélküli gépnél.
Diktatúrát meglehet dönteni zsarnoksággal? Ha úgy vesszük, Dumbeldore sem több, mint egy diktátor, aki ugyanúgy parancsolgat az embereinek, mint Voldemort? Diktatúrával nem lehet legyőzni a zsarnokságot.
Ha jobban belegondolunk, akkor a demokrácia élén is a leginkább egyeduralomra hajló ember áll, aki parancsol a többieknek, akik szó nélkül, vagy szóval, de teljesítik a kérésüket. Sokan ezt azonban a legtöbben nem képesek meglátni, hamis képzetekbe ringatják magukat.
Dumbledore ugyanúgy uralkodik 'alattvalóin', mint Voldemort, lehet, hogy többnek vallja magát, de nem több.
Így nézve, van elkülöníthető jó vagy rossz? Azt mondják, hogy a jó és rossz közt igen vékony, és könnyen átléphető a határ. Igaz az is egyfajta nézet, hogy az ember jó vagy rossz oldalon áll, az csak nézőpont kérdése...
Vagy talán azt teszi Dumbledore-t erkölcsileg Voldemort felett állóvá, mert ő nem gyilkolt saját kezűleg?
Kissé abszurd dolognak tetszik... ha nem is saját kezűleg oltott ki életeket, akkor is gyilkos, tekintve, hogy sokan miatt haltak, halnak meg a háborúban (gondolok itt Sirius Blackre, Cedricre.) A másik, hogy nem tudni, mit tett korábban.
Rowling kissé eltúlozza az emberek elhamarkodottságát. Ugyanis nem biztos, hogy ez az egész bonyodalom szükségszerű. Egyszer diplomáciai kérdésekkel meg lehetne oldani a problémákat.
(Még szép szóval is:) - akár: Harry, édes fiam! Hogy vagy mostanában? Ugye nem fáj a sebhelyed? És hogy van az régi jó barátom, Albus? Jaj, úgy szeretlek Harry, édes fiam. Gyere be, és igyunk meg együtt egy teát! Ja igen, említettem már, hogy a kedvenc állatom az oroszlán?)
A szereplők jelleme nem kiforrott. A legtöbb fel van ruházva egyfajta tulajdonsággal, ami aztán szinte soha nem változik, valaki stréber, vagy éppen szerencsétlen, vagy világmegváltó, vagy fő gonosz, vagy jóságos apókának van beállítva. De egyszerűen nem tudom mi okból, de nem többek, mintha az ember egy archetípust akarna velük érzékeltetni. Pedig kellenek bele összetett jellemek is. Olyanok, akiknél nem tudhatjuk pontosan, hogy mit fognak csinálni két perc múlva. Hasonlóan mondjuk Pitonhoz, vagy Vodemorthoz. Ez abból is látszik, hogy az olvasókat néha sokkal jobban foglalkoztatja az, hogy vajon mi lesz Pitonnal, megölik, vagy életben marad. Valóban áruló volt, tényleg képes volt megölni Dumbledore-t?
Rowling azt írja, hogy fontos lenne a házak közti összetartás, összefogás. Azonban kérdéses, hogy ez a nemesi cél, miként valósulhat meg, ha egyszer a házak közti pontverseny (ami eléggé jellemzi az angolszász-oktatási-rendszert) csak még jobban kiélezi a házak közti ellenségeskedéseket. A különböző házak tanulójának tudatalattijába az évek során mélyen beleivódott a versengés, jobbnak kell lenni a másiknál. Ha ez azzal jár, hogy el kell tiporni a másikat, akkor pedig meg kell tenni.
A vers Váci Mihály tollából származik, és mint ahogy már fent is olvasható, mind a vers, mind pedig a kisregényem címe Valami nincs sehol. Mindig, amikor ezt a verset olvasom egyfajta megmagyarázhatatlan furcsa érzés fog el. Nem tudom elmagyarázni, de talán más is érzi...
Fájdalmasan szép vers, és mégis egy fajta reményt sugároz felénk, többször olvastam már, de valamiért csupán most fogott meg. Erre talán csak egy magyarázat van, én is úgy érzem, hogy mindenem elveszett, és meg kell találnom újra, felépítenem, újra kezdenem az életemet, talán sikerül.
Többször merültem már bele a fanfictionok rejtelmeibe, mind bétaként, mind íróként, és olvasóként egyaránt. De eddig soha nem éreztem magam odaillőnek. Nem jelentettek többet számomra - még a saját regényem sem -, mint egy továbbírást a sok közül. Valami nincs sehol-t azonban magaménak érzem, s hogy miért, nem tudom pontosan... Talán a társas magány miatt, amit érzek, talán beképzelt vagyok, azt is mondhatjátok. Valójában nem ez az oka, ez a kézirat életem szerves részévé vált. A Főszereplő olyan, mintha saját magam lenne. Igen, mintha én lennék (Nem szívesen adom ki majd a kezemből a kéziratot, mert kissé személyes természetű...) Hermione azt teszi amit én teszek, vagy éppenséggel tennék... Korábban, és még most is gyakran megfutamodom a problémáim elől, szeretnék hátat fordítani az egésznek. Itt hagyni az egész 'kócerájt', de nekem nincs hozzá bátorságom sem így sem úgy. Én is szeretném meglelni azt, ami valóban életben tart, ami az élet értelmét nyújtja. Én is szeretnék elmenni innen, hátra hagyni jót rosszat, barátot, ellenséget, családtagot ismerőst, és meglelni azt, amit keresek. Mindkettőnknek döntenie kell. De vajon lehet választani egy rossz és egy még rosszabb közt? Vajon tényleg ez így van megírva? Soha nem lehet az ember igazán, felhőtlenül boldog... de talán mégis, úgy érzed, hogy mindenki boldog körülötted, csak a te fejed fölött gyülekeznek az élet sötét viharfelhői, de az is lehet, hogy Te, magad nem látod meg, hogy másnak is szüksége van néhány jó szóra, egy biztató ölelésre, ami érzékelteti, hogy nem vagy egyedül, ő ott van veled, szeret, melletted áll mindig, mert nem vagy magányra ítéltetve a világban.
Mit tehet akkor az ember lánya, ha hazájában háború van készülőben, őt pedig ebben a háborúban eszközként akarják felhasználni?
Szó nélküli néma szenvedés... Talán erre hivatott, hogy mindezt szó nélkül viselje... De talán mégsem. Hiszen mindig van választási lehetőség, kell lennie, vagy mindig csak rossz lehetőség van és még rosszabb?
Van egy olyan bölcselet, miszerint:
Amikor már azt hiszed, hogy az élet rosszabb nem lehet, mindig bebizonyítja, hogy túl szegényes a fantáziád...
Találtam egy verset, ami szintén nagyon illik a műhőz!

„Ha szeretünk, megkockáztatjuk, hogy nem fognak viszont szeretni.
Ha remélünk, megkockáztatjuk a csalódást.
Mégis vállalnunk kell a kockázatot, mert az életben
az a legnagyobb kockázat, ha nem kockáztatunk.
aki nem kockáztat, az nem tesz semmit
és nem lát semmit:
annak nincs semmije és ő maga is semmi,
mert nem tanul, nem érez, nem változik, nem
fejlődik, nem szeret, nem él.”