Igen, pont most egy éve, hogy Hermione meghalt abban a végzetes küzdelemben, életét áldozva Ronért, amikor neki mindene megvolt, minden oka az életre, Ronnak pedig semmije. Hermione a szüleivel boldogan élt, volt egy barátja, aki nagyon szerette, és már az esküvő időpontját is kitűzték. Ronnak régen nagy családja volt. Volt. A harcokban mindenki meghalt,Voldemort elvitte Ginnyt, és halálra kínozta. Igen, neki senkije és semmije nem maradt. Egyedül Hermione volt neki, de érezte, hogy egyre közeleg a nap, amikor elveszíti őt is. És mégis, Hermione az életével fizetett az övéért, amikor eléugrott és megmentette a végzetes átoktól.
-Hiányzol. Mért kellett elhagynod? - gondolta. Kis foltban csillogtak a könnyei a rideg sírkövön. Miközben a lánnyal együtt töltött időkre gondolt, hűvös szellő simított végig az arcán. Mintha egy kéz lett volna.

Felnézett, és a szélben susogó fák hangjában egy női hangot vélt hallani.
-Ne sírj miattam, én jól vagyok. Szerettelek, és meghaltam azért, hogy te élhess, hogy boldog lehess egyszer. Így hát használd ki az alkalmat, és élj, de leginkább tedd azt, amit a szíved diktál.

Képzelődik. Biztosan képzelődik. Hermione halott, és ezen semmi sem változtat.

Ekkor egy újabb szellő borzolta össze a haját, és mintha csókot nyomott volna az arcára. Odakapott, és érezte, hogy nedves. Könnyek. De nem a saját könnyei. Ezek egy tiszta szívű lány könnyei. Hermione könnyei. Tudta, hogy ő volt.

Nem bírta tovább nélküle. Még zúgtak a fülében a lány szavai: "de leginkább tedd azt, amit a szíved diktál".

Azt fogja tenni. Sírva borult le a lány hamvait az idő vasfogától védő kőre, és a kabátja alól előhúzta a kést, amit még a lánytól kapott az egyik születésnapjára. Gyönyörű volt, tekintélyes méretű és mindig éles. Hermione mindig tudta, mire vágyik a fiú. Csak talán azt nem, hogy leghőbb vágya maga a lány.
- Szeretlek, Hermione. Nem tudok nélküled élni.

Csak egy kis szúrást érzett, amikor a penge áthatolt a bőrén és a húsán, hogy a szívébe fúródjon. Úgy érezte, szét fog robbanni, ezért megkímélte a hosszú szenvedéstől. Csendesen zokogva esett össze és terült el a sír mellett a porban. De ezek az öröm könnyei voltak. Végre újra együtt lehet azzal, akit a világon mindennél jobban szeret. Azzal lehunyta a szemét, örökre.
Utolsó gondolatát örökké susogni fogják a fák: "utánad megyek még a halálba is".